2015. január 23., péntek

National Readathon Day- azaz Nemzetközi olvasómaraton



Nemrég meghirdették az első olvasómaratont, amit nemzetközileg szerveznek. Ez azt jelenti hogy a világon aki tud róla, és van kedve megcsinálni, az szombaton (január 24-én) déltől egészen négy óráig folyamatosan olvasni fog.

Meghirdette a Goodreads is, lehet jelentkezni az eseményre hogy lásd mennyien vannak még rajtad kívül és milyen könyveket fognak olvasni az emberek. Persze nem csak akkor lehet ebben részt venni ha jelentkezel, egyszerűen csak az a dolgunk hogy szombaton négy órán keresztül olvasunk. Semmilyen jutalom nem jár érte, de szerintem nagyon jó kezdeményezés e nélkül is. A tudat hogy rajtunk kívül rengetegen csinálják még ezt aznap, jó érzéssel tölthet el. Különböző országokban az emberek összefognak és elhatározzák magukat, jó kis motiváció. :) Én mindenképp teljesíteni fogom ezt, négy órát úgy átolvasok hogy észre sem veszem. :)


A választott könyvem szerintem Az útvesztő lesz, James Dashnertől. Már elkezdtem, de eléggé halogattam eddig az olvasását mert az eleje nem nagyon kötötte le a figyelmem, úgyhogy ez külön egy jó alkalom arra hogy végre rászánjam magam és olvassam tovább.


Remélem sokan vágnak bele ebbe a kis kihívásba, jó olvasást mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése