J. A. Redmerski – A soha határa

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

 Ez a könyv teljesen véletlenül került hozzám, ugyanis eredetileg nem nekem szánták, hanem az egyik barátnőmnek de ő nem volt iskolában, így én még ott elkezdtem olvasni. Ami először felkeltette a figyelmem az a borító volt. Nagyon szépen meg van tervezve, fekete-fehér, és a lány félig hátrafordul de lefelé néz, ami szerintem egy kicsit titokzatossá tette az egész megjelenést. Szóval úgy döntöttem beleolvasok, aztán max holnap odaadom E.-nek, hiszen neki hozták. És milyen jól tettem hogy beleolvastam.
Már a tartalom megragadta a figyelmem, amit a könyv hátulján olvastam el. Reményekkel kezdtem neki, mert mindig is tetszett az a téma, hogy cél és tervek nélkül, szebbnél szebb helyeket jár valaki be és új dolgokat, embereket ismer meg.

A történet egyszerűen indult, megismerhettük Camrynt, a visszafogott (kissé prűd) húszéves lányt, akiről hamar kiderül hogy depressziós. Az ő nagyszájú buli mániás legjobb barátnőjét Nataliet, és N. pasiját Dament. Ahogy haladunk előre a történettel egyre többet tudunk meg a szereplőkről, így Camrynről is kiderül, hogy nem véletlenül depressziós – bőven van rá oka. A legfontosabb, hogy a fiú, akivel szerelmesek voltak egymásba a középiskolában, meghalt autóbalesetben. Más dolgok is közrejátszanak, de ezt ki kellett emelnem, mert szerintem fontos a történetben ez az információ.
Őszintén szólva elég nehezen indult be a cselekmény, és bevallom eleinte nem kedveltem Camrynt, mert bár megértem, hogy nagyon nagy fájdalmakon ment keresztül, nekem túlzás volt hogy mennyire görcsösen ragaszkodik ahhoz hogy Ő márpedig soha nem fog újra pasizni, szerelembe esni stb. Aztán egy este, a legjobb barátnőjével és Damonnel elindultak bulizni, majd összeismerkedett egy helyes csapossal. Itt jött egy óriási fordulópont, ami lényegében az egész történetnek a kezdete. Szóval az incidens után ami történt Camryn csapot-papot ott hagy úgy hogy senkinek nem szól hogy elmegy, és hogy hová. Merthogy ezt még ő maga sem tudja. Végül egy Idahoba tartó buszon köt ki, több napos utazás vár rá. Eleinte elmerül a gondolataiba, próbálja kitalálni mihez kezdjen, aztán felbukkan Andrew Parrish és minden megváltozik. Az egész azzal indult, hogy Camryn rászólt, mert túl hangosan hallgatta a zenét, és itt a sorsunk eldőlt. Andrew a maga közvetlen természetével felkeltette Camryn érdeklődését és bár akaratukon kívül, de nagyon megkedvelték egymást. A hosszú utazás alatt egyre többet beszélgettek, kezdték igazán megismerni egymást de mindkettejüknek voltak titkok amiket még nem voltak készek megosztani a másikkal.

A könyv két szempontban íródott, ami megkönnyíti a helyzetünket, mert sokkal tisztábbak a dolgok így, mintha csak egy szereplő írná le mi történik. Mind a ketten úgy gondolják hogy nem kellene ennél közelebb kerülniük egymáshoz, de nyilván az érzelmeiknek nem tudnak parancsolni. Így az egészből az sül ki hogy együtt folytatják az utazgatást. Motelekben alszanak, turistáskodnak, bárokba mennek és lépnek fel, igazán jól érzik magukat, szabadok stb. 

Amikor Andrew szemszögéből figyelhettem a történéseket, az Ő gondolatmenetét, valami mindig felkeltette a figyelmem, valami furcsa volt. Camrynről már réges-rég megtudhattuk hogy miért nem akar belebonyolódni egy kapcsolatba Andrew-val. Viszont Andrewnál fogalmam sem volt hogy mi okozza ezt a bizonytalanságot, azt hogy harcolt önmagával és próbálta meggyőzni magát hogy ne csinálja ezt mert nem lesz jó vége. Nem igazán tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, arra gondoltam hogy esetleg valami régebbi rosszul sikerült kapcsolata miatt most fél egy másikba beleugrani. Egészen az utolsó ötven oldalig így gondoltam. Akkor már biztos volt hogy valami nem stimmel, de az író annyira ügyesen eltitkolta ezt az olvasók elől hogy teljesen ledöbbentem amikor kiderült mi is az a dolog.

Amikor elkezdtem a könyvet, akaratomon kívül a Gyönyörű sorscsapáshoz hasonlítottam, rögtön az jutott az eszembe róla. NEM azért mert ugyanolyan a történet, hanem mert hasonló műfajban, stílusban íródott. Valamint Andrew karaktere egy kicsit hasonlít Traviséhez. A rosszfiús, incselkedő, magabiztos természet mindkét esetben jellemző.

Próbáltam úgy olvasni hogy valami helytálló véleményt tudjak majd róla fogalmazni, de teljesen elvakultam és nem vágytam másra csak hogy belevessem magam a történetbe és csak sodródjak az árral. Nem találtam kivetnivalót a könyvben, bár nem is kerestem, ez bizonyítja mennyire imádtam olvasni ezt a történetet. Szépen lassan megszerettette velem a szereplőket, és elérte hogy egy Camryn típusú legjobb barátnőt akarjak, akivel beutazom a világot.
A romantikán és humoron túl, Camryn és Andrew néha olyan bölcsességeket osztottak meg egymással, hogy ezek által nemcsak egymást, de engem is tanítottak. Éreztem velük mindent. A szabadságot, az utazás izgalmasságát, azt hogy hogyan találják meg egyre inkább önmagukat, és egymást. Azt hiszem új könyv kerül a „kedvenceim” listámra.

Néhány idézet:

"...Ha a múlton rágódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vagy visszacsúszol, vagy örökre ott maradsz, ahol voltál. [...] Ha a mának élsz, ahol minden éppen megfelelő, akkor elfoglalod magad, korlátot állítasz a kellemetlen emlékeknek, és simábban, hamarabb eléred a célodat." – Andrew

"- Nem az számít, hogy mit viselsz [...] Csak az számít, hogy merre mész, és mit csinálsz, miközben viseled." – Andrew

Mi készteti az embert arra, hogy azt tegye, amit, miközben valahol mélyen mindnyájan szeretnénk kiszabadulni a mókuskerékből.” - Camryn

„Légy biztos benne, mit akarsz az életben, mondd ki, amit érzel, és soha ne félj önmagadtól. Szarni rá, mit gondolnak mások. A saját életedet kell élned, nem az övékét.”