James Dashner: Az útvesztő

Ezt a könyvet még karácsonyra kaptam, említettem is a kis összefoglaló bejegyzésemben. Azóta valahogy nem sikerült felvennem és elkezdenem olvasni, mindig volt valami más. Azt hiszem ebben nagyban közrejátszott az hogy már láttam a filmet, és tudom hogy egy könyvszeretőnek ez nem kéne hogy számítson de így már kevésbé volt kedvem elkezdeni. De végül csak rászántam magam.

"Ha itt nem félsz, nem is vagy ember"

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, és az egyetlen amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, melyet nehéz kiismerni, mivel falai éjjelente elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő valójában egy megfejtésre váró kód. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, nagy ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, melyek elől mindenki más menekül.

Aztán egyszer csak minden megváltozik, amikor megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is...

Szóóval a könyv jó volt. Érdekes, izgalmas, és nagyon fantáziadús. James Dashner már a kezdetektől fenn tartja az olvasó érdeklődését, és ez kitart egészen a végéig. Rengeteg benne a megválaszolatlan kérdés, amire Thomas maga is szeretne válaszokat kapni, de általában nem talál olyan embert aki hajlandó lenne megadni neki őket. Bevallom ez már a legelején zavart a könyvnek, mert mi az hogy senki nem hajlandó neki mondani egy árva szót se semmiről? Már ő is a Tisztás tagja, szóval nem értem miért ilyen csigalassúsággal avatták be.

Az alapötlet igazán tetszett, ez az egész dolog hogy kitörölték a memóriájukat és csak a nevükre emlékeznek, és hogy saját maguknak kell megteremteni mindent ami a megélhetéshez kell. Az Útvesztő is nagyon jól meg lett tervezve, minden este elmozdul de mégis egy séma szerint halad, amit a fiúk végül megfejtenek. Tényleg jó. Az író csodás részletességgel ír le mindent, amit látnak, hallanak és éreznek a Tisztársak. Ettől teljesen úgy éreztem hogy én is ott állok és ugyanúgy szemlélem azt amit ők.

Viszont, az elejétől zavart az E/3-as személy. James Dashner mesélőként írta meg Thomas és a fiúk történetét, de valahogy így az egész furcsának hatott.. Ha Thomas szemszögéből olvashattuk volna akkor sokkal jobban bele tudtam volna élni magam, és jobban úgy éreztem volna hogy én is ott élek, futok, harcolok velük a Tisztáson és az Útvesztőben. 

Elég lassan haladt a történet az elején, nehezen indult be, de amikor beindult akkor viszont száguldott. Hirtelen a labirintusban találtuk magunkat, majd jöttek a Siratók amikkel a srácok élet-halál harcot vívtak. A filmnek itt nemsokára vége is van, azzal hogy katonaféle emberek kiviszik és felültetik őket egy helikopterre. Azt hittem a könyvnek is vége lesz itt de nem volt, aminek nagyon örültem, kíváncsian olvastam tovább hogy vajon mi fog történni. Nem spoilerezem el, de a srácok és Teresa számára korán sincs vége a próbáknak, bár ők már kezdtek megnyugodni hogy minden rendben lesz. Aztán jönnek megint az izgalmak, a felmerülő kérdések, amik nem hagyják nyugodni se a Tisztársakat, se minket olvasókat. A befejezés megírásakor az író biztos akart lenni abban hogy az emberek el fogják olvasni a második részt is, és sikerült is ezt elérnie mert én abban a percben vettem is fel a Tűzpróbát, amint vége lett Az útvesztőnek.

Igazi kalandregénynek mondanám, aki már unja a romantikával és szerelmi háromszöggel telepakolt YA-kat, annak nagyon ajánlom! Meg úgy általában mindenkinek.

A könyv eredeti borítója szerintem borzalmas, ha azon múlt volna, biztos hogy nem olvasom el. Viszont a filmes borító remekre sikerült szerintem, nagyon jól kifejezi hogy miről is szól a könyv. És a legnagyobb plusz pont hogy Dylan O'brien van rajta, így csak is jó lehet. 

Olvasómaraton!

Ezaz! Sikerült teljesítenem az olvasómaratont, és még ha nem is egy nagyon hosszú időtávról volt szó, én büszke vagyok rá. :)

Szombaton 12 óra előtt  15 perccel szépen elkezdtem összeszedni a dolgaimat, csináltam magamnak gyümölcs salit nassolni valóként, elpakoltam az ágyamról hogy kényelmesen elférjek, elővettem Az útvesztőt, és kezdődhetett is a maraton. Nem mondom hogy teljesen megállás nélkül olvastam, mert szerintem az már túlzás lenne, nyilván ki mentem egyszer-kétszer a mosdóba, esetleg innivalót hozni magamnak. De ez bőven belefér.

Az útvesztőből már csak 45 oldal volt hátra, úgyhogy tudtam hogy azt kb egy óra alatt be fogom fejezni, így már odakészítettem a második részét, a Tűzpróbát is, ami az útvesztő folytatása. Ahogy számítottam rá, úgy kicsivel kevesebb mint egy óra alatt be is fejeztem az első könyvet, így már kezdtem is el a másodikat. Kicsit összefolyik az egyik vége a másik elejével de ez nem nagy gond.

Négy órakor pedig örömmel jelentettem be, hogy teljesítettem a maratont! :) Másoknak lehet hogy nem nagy ügy, de nekem jó volt leülni olvasni a gondolattal, hogy mások is ugyan ezt teszik akkor éppen. Gratulálok mindenkinek akinek sikerült megcsinálnia! Azt hiszem aki igazi könyvimádó, annak ez a négy óra meg se kottyant. :)

National Readathon Day- azaz Nemzetközi olvasómaraton

Nemrég meghirdették az első olvasómaratont, amit nemzetközileg szerveznek. Ez azt jelenti hogy a világon aki tud róla, és van kedve megcsinálni, az szombaton (január 24-én) déltől egészen négy óráig folyamatosan olvasni fog.

Meghirdette a Goodreads is, lehet jelentkezni az eseményre hogy lásd mennyien vannak még rajtad kívül és milyen könyveket fognak olvasni az emberek. Persze nem csak akkor lehet ebben részt venni ha jelentkezel, egyszerűen csak az a dolgunk hogy szombaton négy órán keresztül olvasunk. Semmilyen jutalom nem jár érte, de szerintem nagyon jó kezdeményezés e nélkül is. A tudat hogy rajtunk kívül rengetegen csinálják még ezt aznap, jó érzéssel tölthet el. Különböző országokban az emberek összefognak és elhatározzák magukat, jó kis motiváció. :) Én mindenképp teljesíteni fogom ezt, négy órát úgy átolvasok hogy észre sem veszem. :)

A választott könyvem szerintem Az útvesztő lesz, James Dashnertől. Már elkezdtem, de eléggé halogattam eddig az olvasását mert az eleje nem nagyon kötötte le a figyelmem, úgyhogy ez külön egy jó alkalom arra hogy végre rászánjam magam és olvassam tovább.

Remélem sokan vágnak bele ebbe a kis kihívásba, jó olvasást mindenkinek! :)

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Eddig nem titkoltam hogy az Anna és a francia csók volt az egyik legeslegkedvencebb könyvem amit olvastam, ezért már tűkön ülve vártam hogy olvashassam Perkins újabb könyvét, a Lola és a szomszéd srácot. Csak jókat olvastam róla és az íróból kiindulva nem is számítottam másra. Nem csalódtam benne, azt kaptam amit vártam. Egy aranyos, izgalmas de mégis kicsit kiszámítható szerelmes történetet, mindezt úgy hogy a szereplők mégis képesek meglepni egyes döntéseikkel.

"Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése - minél sziporkázóbb -, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő a stílusa, Lola imádja szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti ( a dögös rocker fiúját is beleértve ), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket.

Miután Cricket - a tehetséges feltaláló -, ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt."

Annak ellenére hogy az alaptörténet kiszámítható, mégis jó pár dolog volt amivel meg tudott lepni a kedves írónő. Például arra számítottam hogy van Lola és majd jön Cricket és bumm egymásba szeretnek, azután összejönnek. De nagy meglepetésemre a könyv elején Lolának pasija van, és lesz is sokáig. Kíváncsi voltam ez hogy lesz megoldva. 

Ha már itt tartunk, kezdem a szereplőkkel. Ahogy azt megszokhattuk Perkinstől, a szereplők szépen ki vannak dolgozva, mindegyiknek megvan a maga kis története és személyisége, egyikük sem átlagos. Ott van rögtön a főszereplőnk, Lola, aki önjelölt divattervező és különc módjára éli életét. Minden nap más-más parókát és ahhoz illő ruhaszettet alakít ki magának, soha nem hordja ugyan azt az összeállítást. Eleinte ez nekem nagyon furcsa volt, nem is kifejezettem örültem neki, de később nagyon megszerettem ezt a tulajdonságát és a vele járó üzenetet is, amit felénk közvetít. Nem olyan szerencsétlenkedő típus, határozottan vállalja személyiségét mindenki előtt.

A következő szereplők, Lola életében az egyik legfontosabb szerepet töltik be, a családot. A lány két apuka nevelése alatt nőtt fel, Andy és Nathan mind a ketten csodás szülők a maguk módján, de ahogy a könyvben is elhangzik, le a kalappal az előtt a fiú előtt aki két védelmező apuka mellett is a lány közelébe tud jutni. Nagyon szimpatikus ez a családi összetétel. Ebben a könyvben most feltűnően sok mögöttes üzenetet kapunk az írónőtől. Nem számít hogy anyuka-apuka vagy apuka-apuka nevel-e fel, a lényeg a szeretet és a gondoskodás. A melegekkel sincs semmi baj, és külön örülök hogy Stephanie is megpróbálta így elmondani ezt az olvasóknak. Nem mellesleg a személyiségük is szerethető, viccesek és tényleg rengeteg szeretetet és odafigyelést nyújtanak Lolának. 

Aztán ott van nekünk Lola rocksztár pasija Max, aki 22 éves. Őszintén én nem tudtam hova tenni azt a srácot. Arra számítottam hogy egy arrogáns seggfejt fogunk kapni benne, de nem így lett. Pedig jobb lett volna, szerintem. Én igazából megkedveltem, és nem örültem ennek, mert szerettem volna teljes szívből Cricketnek szurkolni, de így hogy az elején különösebben nem volt gondom Max-el, nem tudtam. És pont ezért, hogy Max jófej volt, hülyén jött ki a csúnya elválásuk Lolával. Mintha az írónő akkor jött volna rá hogy bunkóra kellett volna csinálni őt, ezért gyorsan bepótolta abba az egy veszekedésbe Max minden rossz tulajdonságát. A szakítás végre szabad utat engedett következő szereplőnknek, Cricketnek.

Kedves, vicces, (természetesen) helyes pasiról beszélünk, de mégis ami a legjobban tetszett benne, az az volt hogy életszerű. Nem egy tökéletes kitalációt kaptunk, hanem egy teljesen normális, néha kicsit furcsa szerzetet alkotott az írónő, ami nagyon szimpatikus volt nekem. Nem szerettem annyira mint Etienn-t, de őt is egészen megkedveltem. Nagyon ötletes hogy egy feltalálóról van szó, Cricket ugyanis imád összerakni mindenféle új dolgot, de a családfáját ismerve ez nem meglepetés.:)

Talán Lola édesanyja érdemel még meg néhány sort, bár ezzel a karakterrel sem tudtam mit kezdeni. Lola anyja alkoholista, elhagyta lányát, de mégis időről időre visszatér az életébe, felszakítva ezzel a régi sebeket. Egy pozitívuma van a jelenlétének, hogy valamilyen szinten segít Lolának felismerni érzéseit Cricket iránt. De egyébként csak a baj van vele.

Természetesen vannak még szereplők bőven a történetben de inkább csak a főszereplőkről írtam hosszabban. Cricketnek van egy nővére, aki elvileg nagy szerepet játszott a dolgok alakulásában, nekem mégis elhanyagolható volt, nem fogott meg különösebben. Lolának van egy legjobb barátnője is, aki imádja a nyomozós történeteket, önmagát is annak képzeli néha. Szimpi karakter de semmi különösebbet nem gondolok róla. Aztán ott van még Lola kutyája, akinek a nevétől egyszerűen kiborultam amikor megláttam, és azóta sem tetszik. A kutya neve: Azt A Leborult Szivarvégit. Hogy jött ez a név? Fogalmam sincs. Nem is akarom tudni.

Az egész könyv, Lola története, egy bizonyos múltbéli dolog körül forog ami összetörte Lola szívét. Amíg meg nem tudjuk hogy mi is történt, addig a lány úgy mesél róla mintha valami szörnyű katasztrófa történt volna, és én végig nagyon kíváncsi voltam hogy mit tett Cricket amivel ennyire nagyon megbántotta Lolát. A végeredmény viszont nem volt annyira megrázó mint gondoltam. Jó, tényleg nagyon rossz lehetett, én is éltem már át ilyesmit, de mégis a mód ahogy azelőtt olvashattuk, valami sokkal rosszabbra készített fel.

Volt egy dolog, amire csak a könyv befejezése után jöttem rá. Ez pedig az, hogy annyira de annyira belemerültem a történetbe, az izgalmakba hogy nem is tűnt fel, hogy míg az egész könyvben azért szurkoltam és izgultam hogy Cricket és Lola végre összejöjjenek, csak az utolsó néhány oldalban kaptam olyan részeket ahol már valóban együtt vannak. Nekem nagyon hiányzott az, hogy kicsit többet olvashassak a kapcsolatukról, az együtt töltött idejükről. Ennek ellenére oda meg vissza voltam mikor végre elcsattant az első csók.:)

Összességében egy imádni való Perkins történetet kaptunk. Személy szerint én úgy gondolom hogy nem teljesen ütötte meg az Anna és a francia csók szintjét, de kétségkívül ez is egy igényes alkotás. Nagyon kevés dolog volt benne amivel nem értettem egyet, de ezekkel együtt volt igazán élvezetes az olvasás. Számomra a YA kategória gyöngyszemei közé tartozik ez a mű is.

És a végére elmondanám, hogy Perkins nem kis örömöt okozott nekem azzal, hogy kedvenc páromat, Annát és Etiennt is beleírta a történetbe. Imádtam azokat a részeket amikor Lola az ő segítségüket kérte problémái megoldásában, és azt is hogy Lola és Anna mennyire jó barátnők lettek. Kis plusz infókat megtudtam róluk és az előző könyv befejezése utáni életükről. Ha valaki legalább egy kicsit is szerette Anna történetét, akkor már megéri elolvasni ezt a könyvet is. Mindenkinek ajánlom!

Molly McAdams: Kétesélyes szerelem

" A tizennyolc éves Harper egész életét tengerészgyalogos apja szigorú felügyelete alatt töltötte. Most azonban elérkezett az idő, amikor végre saját életét élheti, és olyan tapasztalatokra tehet szert, amelyekről korábban csak az apja egységében szolgáló újoncoktól hallott. Harper hatalmas reményekkel kezdi meg első évét a San Siego-i Állami Egyetemen. 

Új lakótársának köszönhetően hamar belecsöppen a bulik, a helyes pasik, a családi élet és a mindent elsöprő érzelmi viharok világába. A szíve csaknem meghasad, amikor egyszerre szeret bele új barátjába, Brandonba és szobatársa bátyjába Chase-be. Kemény külsejük és viharos múltjuk ellenére a fiúk imádják Harpert, és bármit megtennének érte - ha kell, félreállnak, csak hogy ő boldog legyen."

Sokkal hamarabb vettem kézbe ezt a könyvet, mint gondoltam hogy fogom. A rossz értékelések és vélemények ellenére nekikezdtem, mert tényleg kíváncsi voltam hogy mi az, amit az emberek ennyire lehúznak. Most hogy végeztem vele, az az igazság hogy vegyes érzelmekkel vagyok tele, nem tudom eldönteni hogy jó-e ez a könyv vagy nem, ezért mindkét szempontból leírom hogy mit is gondolok. SPOILERT tartalmaz.

Ami tetszett benne: Az alaptörténettel szerintem semmi baj nincs, kifejezetten tetszett a téma, miszerint Harper végre elköltözhet és elkezdheti életét az egyetemen. Szeretek egyetemistákról, bulikról és szerelemről olvasni úgyhogy az eleje a könyvnek nagyon tetszett. Az első 200 oldalt egyszerre ki is végeztem. 

Bree (Breanna) karaktere. Színes és vidám csajszi, mindenben támogatja Harpert és tényleg odafigyel arra hogy mi van a barátnőjével. Segít Harpernek beilleszkedni és megvalósítani azokat a dolgokat amikre a lány már nagyon vágyott. Szókimondó és teljesen őszinte. Viszont annyira sajnálom hogy igazából nem sok mindent tudtunk meg róla a cselekményből, azon kívül hogy jó barátnő és enyhén szexmániás. Megérdemelte volna hogy rendesen kidolgozzák a karakterét.

Aztán ott van Bree bátyja Chase. Imádtam azt a pasit már a kezdettől, amikor még Harper is utálta inkább. Elég hamar kiderült, hogy a kemény külső valójában érzékeny belsőt takar, már első találkozásukkor megvédte Harpert. Kedves és vicces, mély és komoly érzésekkel, amit a külseje alapján senki nem mondana meg róla.

A borítója. Legelőször ezért is tetszett meg nekem ez a könyv, mert felkeltette az érdeklődésem ez a kép.

A legvége a könyvnek.Kicsit kiegyenlítette az érzéseimet a regénnyel kapcsolatban. Ezt a bejegyzés vége felé részletezem egy kicsit.

Ami nem tetszett benne: Hol is kezdjem. Rögtön a legelején a szemem forgattam amikor is a drága Harper több soron keresztül ecsetelte hogy őt mennyi jó a tulajdonsággal áldotta meg az ég. Tökéletes fogsor, jó magasság, jó alak és a melleit sem hagyta ki.
Mikor az első este elment bulizni nyávogott egy sort hogy ez nem az ő világa, majd belezúgott az első pasiba akinek nekiment (szó szerint). Vele is aludt rögtön mikor megismerték egymást. Ne akarja már nekem bemesélni hogy tényleg nem volt semmi más választása mint hogy az első alkalommal hogy elmegy egy buliba, egy pasival alszik akit akkor ismert meg. Nem létezik taxi hogy valahogy hazamenjen?
Szintén teljesen érthetetlen számomra, hogy mégis hogy lehet az, hogy mindenki első látásra imádja ezt a lányt? Annyira szürreális volt ez az egész könyvben, egyszerűen nem tudtam megszokni.

Harper túúúúl gyorsan halad szinte mindenben, ezt úgy értem hogy a nagyon fontos döntéseken nem is gondolkozik, de ugyanakkor maga a történet néha sok-sok oldalon keresztül nem halad semerre se.
Elkezdhetném ecsetelni mindazon döntéseket melyekben nem értek egyet Harperrel, de félek akkor nagyon hosszú lenne ez a bejegyzés. Legyen csak annyi, hogy néha legszívesebben megfojtottam volna, és ez még elég enyhe kifejezés arra mit éreztem ilyenkor.
Ez a lány az egész könyvet végig szenvedi, rossz döntéseket hoz, majd megint szenved ezek következménye miatt. De a legeslegidegesítőbb, aminél már lassan utáltam ezt a főszereplőt, az az volt hogy a két fiú mindent elnézett neki. Oké, hogy beleszeret mindkettőbe, mert hát van ilyen. De az hogy oda-vissza váltogatja őket, és a fiúk néhány szócsatán meg egyetlen összeverekedésen kívül SEMMIT nem tesznek ez ügyben, az felháborító volt. Türelmesen félreállnak és várják hogy végezzen a másiknál és visszamenjen hozzájuk. És ez egyébként nem csak a fiúkkal volt így, kivétel nélkül az összes szereplő aki közelebb áll Harperhez túl elnéző vele.
Annyira sok volt az ömlengős monológ és párbeszéd hogy valamit már el se olvastam, hanem egyszerűen tovább lapoztam, mert a story mindig ugyan az volt.... Harper valami olyat tett vagy érzett, ami szerinte nem helyes (és tényleg nem volt az!!), és jó ideig szenved hogy vajon ez meg az mit fog szólni hozzá. Majd beszél ezzel meg azzal, és ők mindig csak ugyan azt a dumát mondják neki arról, hogy szeretik és azt akarják, hogy boldog legyen, meg hogy ez természetes, nem haragszanak blabla. 

Azt hiszem a válasz a kérdésemre megvan. Nem tetszett ez a könyv, sőt kifejezetten idegesített ( a legelejét és néhány jobb jelenetet leszámítva).

VISZONT. Igen, van egy viszont. A könyv fénypontja véleményem szerint a legvége. Az utolsó 35 oldal kárpótolt a sok agybaj elszenvedéséért. Annyira örültem hogy végül minden tisztázódott Harper és az apja között, igazán megható rész volt. Az egész könyv alatt reménykedtem benne hogy nem fognak így maradni a dolgok kettőjük között, és tényleg megkönnyebbültem hogy végül nem úgy lett. Ha karakterfejlődés miatt kéne valakit megemlítenem akkor az egyedül Harper apja lenne az összes szereplő közül. Az, hogy a rideg, elutasító és érzelemmentes emberből aki soha nem mutatott semmilyen érdeklődést a lánya felé, eljutott odáig hogy repülőre szállt és kibékült vele, szerintem tiszteletre méltó. Lehet hogy kiszámítható volt hogy végül ez fog történni, de én akkor is nagyon örültem neki. Örültem annak is, hogy bár egy ideje már úgy látszott hogy mégis, de nem feledkeztek meg Chase-ről, mesélnek róla a gyerekeiknek, nem titkolnak el előlük semmit. Valamint megtörtént az amit az írónak az egész könyv alatt nem sikerült elérnie, nevettem egy jót. Az utolsó beszólás amit Carter ejtett, jó befejezése volt a könyvnek.

Örülök hogy nem tettem le ezt a könyvet a felénél ( bár elég nagy volt a kísértés ), és sikerült végigolvasnom. Ha kérdeznének, hogy kinek ajánlanám akkor nem tudom mit mondanék, valószínűleg azt hogy az olvassa el aki nagyon, de nagyon szereti a szerelmi háromszögeket és nem zavarja hogy a főszereplőnek egy darab ésszerű lépése sincs. Akkor egy jó kis történetet fog kapni, szerelmi csavarokkal meg mindennel. Viszont ha valami többre vágyik, nem olyan what the f.. érzésekre, és akinek nincs sok ideje amit elpazarolhat ( mert nem egy rövid könyvről van szó), akkor semmiképpen ne olvassa el, nem marad le semmiről.

Remélem nem zavartam össze senkit az ellentmondásos gondolataimmal, és hogy segíthettem eldönteni hogy megéri-e az olvasást. 

Karácsonyi könyváradat!

Kicsit elkéstem a karácsonyi könyvszerzeményeim bemutatásával de jobb később mint soha.

Összesen hét új könyvvel lettem gazdagabb Decemberben, mindegyiket én választottam, már egy ideje szerettem  volna megszerezni őket. Ezek közül kettőt én magam vettem, mert nem akartam a családomat terhelni a sok könyvvel amit karácsonyra kinéztem.:)

Ez a két könyv nem más mint Az útvesztő, én annak második része, a Tűzpróba.

Az ok, amiért annyira akartam ezeket a könyveket, Az útvesztő film volt amint úgy egy hónapja moziban néztem meg az egyik barátnőmmel. Annyira megtetszett hogy muszáj volt a könyvet is megszereznem hogy még többet tudjak meg a történetről, a szereplőkről és minden másról. A történet szerint Thomas, a főszereplőnk egy liftben tér magához, és az egyetlen dolog amire emlékszik az a neve. Egy furcsa tisztáson találja magát, egy csapat ismeretlen fiúval körülvéve, akik már jóval több ideje van ott mint ő. Ezt a helyet egy hatalmas labirintus veszi körbe, aminek falai minden éjszaka elmozdulnak. Thomas elhatározza hogy valahogy márpedig ki fogja juttatni onnan magát és a többieket, így ő is Futár lesz, akik mindennap bemennek a labirintusba hogy felfedezzék azt. Aztán egyszer minden megváltozik, amikor is egy lány érkezik a lifttel. Teresa nagy hatással lesz Thomasra és az egész csapat sorsára..

A sztori nagyon érdekes, tele van izgalmakkal és végre nem egy lovestory szerelmi háromszöggel meg mindennel. Persze azokkal sincs semmi bajom, legtöbbször olyat olvasok, de mindenkinek kell néha egy kis szünet a sok románc között.

A második részét, James Dashnertől a Tűzpróbát pedig nyilván azért vettem meg mert majd megesz a kíváncsiság hogy mi történik velük miután kikerültek a Tisztásról. A fülszöveg alapján egy ugyanolyan izgalmas - ha nem MÉG izgalmasabb - történetet olvashatunk ebben a könyvben is. Szóval a srácok nagy nehézségek árán kiszabadultak a labirintus fogságából, és azt hitték ezzel vár rájuk a szabadság, amelytől ezelőtt megfosztották őket. De tévedtek. "Újabb próba, újabb rémálom vár rájuk." A föld felperzselt, kietlen, és zombiszerű lények kószálnak mindenfele. "Nincsenek szabályok. Nincs segítség. A tét az életük."

A következő könyv, egy olyan példány amit a testvéremtől kaptam: Molly McAddams - Kétesélyes szerelem. Jó vastag könyvről beszélünk, összesen 516 oldalas. Az az igazság hogy eleinte izgatottan vártam hogy végre a kezeim közé kapjam, de aztán csináltam valamit amit így utólag belegondolva nem kellett volna... Elolvastam a véleményeket róla. Tudom, ezt előtte kellett volna megtenni de annyira megtetszett a könyvesboltban első látásra hogy azonnal mondtam a bátyámnak, hogy ezt szeretném. Három könyves blogon néztem erről véleményt, és kivétel nélkül mindegyik csak szidta. Az első után még azt mondtam hogy oké, kinek mi tetszik. A második után már furcsa volt, a harmadiknál pedig már csak a fejemet fogtam, hogy ha tényleg mindenki rosszat mondd egy könyvről, akkor az vajon milyen lehet.... Valószínűleg ezt fogom legutoljára elolvasni a könyvek közül amiket kaptam, de semmiképpen nem fogom feltenni a polcra anélkül hogy elolvastam volna. Ennyivel tartozom a drága testvéremnek ha már megvette nekem.:) Meg amúgy is, így hogy ennyien ócsárolták, már én magam is meg akarok győződni róla hogy vajon tényleg annyira rossz e. Ki tudja, lehet hogy nekem éppenséggel tetszeni fog. Szóval a történetünk főszereplője ezúttal egy lány, Harper, aki egész életében apja szigorú felügyelete alatt nevelkedett, most azonban megkezdi első évét a San Diego-i Állami Egyetemen, és innen teljesen beindul az élete. Elkezdődnek a bulik és ezzel együtt a pasizás. Egy újabb szerelmi háromszög közepén találjuk magunkat, mindkét fiú helyes, izmos stb. A könyv hátulján olvasói véleményeket láthatunk, amelyek azt írják hogy egy érzelmi hullámvasúton mentek keresztül olvasás közben, sírtak és nevettek. Hát, kíváncsi vagyok hogy számomra mit tartogat ez a könyv. Előbb-utóbb kiderül.

Jamie McGuire - Veszedelmes sorscsapás (Gyönyörű sorscsapás #2). Miután elolvastam a Gyönyörű sorscsapást, mindenképpen meg akartam ezt is szerezni. Imádtam azt a könyvet, izgalmas volt és történet is tetszett. Egyszerű, de a felszín alatt mégsem az. Először nem tudtam hogy a Veszedelmes sorscsapás végülis nem egy folytatás hanem ugyan az a történet. Csak éppen míg az első könyvet Abby szemszögéből olvashatjuk, addig ebben Travis oldaláról is megtekinthetjük a történéseket, ezzel nagyon betekintést nyerve mindenbe. Amit Abby szemszögéből nem annyira értettünk, talán e könyv segítségével világossá válhat. Travis családi háttere nagyon érdekesnek tűnt már az első könyvben is, örülök hogy így még többet megtudhatok róla, és arról hogy Travis hogyan élte meg ezt az egész dolgot Abbyvel. Kíváncsian várom.

Alyson Noël - Árnyvidék. A Halhatatlanok könyvsorozat harmadik része, a Kék hold folytatása. A legelső rész az Evermore az egyik legjobb könyv amit valaha olvastam, egyszerűen oda vagyok érte. Olyannyira hogy már ötször kiolvastam mielőtt megvettem a második részét. Ha az embernek ennyire megtetszik egy könyv, akkor természetes hogy őrült kíváncsi a folytatásra is, remélve hogy még jobb és még magával ragadóbb lesz mint az előző. Én is így indultam neki a Kék holdnak, teljes elfogultsággal, mondván hogy ez csak jó lehet. Sajnos nem teljesen volt így. Annyira kiábrándító volt hogy egyszerűen nem akartam elhinni hogy az egyik kedvenc könyvemnek tényleg ez a folytatása. Ever annyira másmilyen lett, ahhoz képest hogy milyen benyomást keltett az első könyv alatt, hogy nem akartam elhinni hogy ez most tényleg ő volt. Viszont biztos vagyok benne hogy ezt az írónő szándékosan alakította így a dolgokat, hogy minél inkább el akarjuk olvasni a harmadik részt is. És bár nagyon haragszok Everre, meg szinte az összes szereplőben csalódtam, mégis biztos hogy el fogom olvasni az Árnyvidéket is, mert már kíváncsi vagyok hogy ez hogyan lesz helyrehozva.  Lényeg a lényeg, a Kék hold vége után kíváncsi vagyok az Árnyvidék mit tartogat az olvasói számára, és csak reménykedni tudok hogy kevesebb olyan pillanat lesz amikor legszívesebben a hajamat tépném. Vagy Everét. A fülszöveg alapján ebben a könyvben is bőven lesz ok konfliktusra, ha jól vettem ki a sorokból.

Stephanie Perkins - Lola és a szomszéd srác. A legjobb könyveket direkt a végére hagytam. Stephanie Perkinsből kiindulva egyszerűen egyértelmű volt hogy egy nagyon jó könyvet fogok olvasni. Az első könyv amit tőle olvastam az Anna és a francia csók volt. MINDENKINEK KÖTELEZŐVÉ TENNÉM az elolvasását. Ha az Evermore-ra azt mondtam hogy az egyik legjobb könyv amit olvastam, akkor ez már A legjobb. Kész. Rengetegszer újraolvastam és kivétel nélkül minden alkalommal újra és újra megnevettetett és mindent ugyanúgy élveztem benne mintha először olvasnám. Éppen ezért tűkön ülve vártam hogy megkaparintsam a Lola és a szomszéd srác című következő könyvét. Ezek nem összefüggő történetek, tehát ha valaki nem olvasta az Anna és a francia csókot akkor is nyugodtan elolvashatja ezt. Az összefüggés bennük annyi, hogy a másik könyv szereplői gyakran feltűnnek mint mellékszereplők. Ennek külön örültem, mert kedvenceim, Anna és Etien elég sokszor szerepelnek ebben a könyvben és sokat segítenek Lolának, amikor tanácsra van szüksége. A "sorozatnak" egy harmadik része is van, az Isla and the happily ever after. Ha jól tudom magyarul még nem jelent meg, de már annyira kíváncsi vagyok rá hogy lehet hogy elolvasom angolul. A Lola és a szomszéd srác-ot már befejeztem, ha minden jól megy jön majd róla egy véleményes bejegyzés.:)

És végül az utolsó könyv amit karácsonyra kaptam, Rebecca Donovan - Out of breath. Ez sajnos még nem jelent meg magyarul, de már nagyon nagyon szerettem volna elolvasni, így angolul rendeltük meg. Ez a harmadik rész a Lélegezz trilógiából ( angolul Just Breath ), az első rész szintén hatalmas kedvencem: az Elakadó lélegzet. Annyira imádtam azt a könyvet hogy még utána is napokig azon járt az eszem, és többször is újraolvastam. (igen, én ilyen újraolvasós vagyok). Aztán jött a második rész. Amitől nem voltam elragadtatva, sőt, néhány rész kivételével kifejezetten nem tetszett. Emma nagyon idegesített, egyre rosszabb döntéseket hozott és hihetetlen hogy mennyire nem tűnt fel neki hogy vannak olyan emberek körülötte, akiknek ő igenis nagyon fontos. Szerintem önző és buta abban a részben. Viszont mindezek ellenére izgatottan vártam az out of breath-et, a siralmas második rész nem vette el a kedvem tőle. Már ezt a könyvet is befejeztem, egyenlőre nem mondok róla semmit, majd jön egy bejegyzés. :)

Köszönöm hogy elolvastátok ezt a kis összegzést, mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! Nemsokára újra jövök.:)